Masszőrkereső

-

masszázshirdetés feladás itt

Csakis érettebb masszőrhölgyet!

2017-08-24

Akárhogy is nézem, a masszázs csak egy intim dolog.
Egy másik, többnyire idegen ember egy órán keresztül taperol.
Csakis nő elé vagyok hajlandó kifeküdni, még ha gyógymasszázsról van szó, akkor is.
 

Gyógymasszázs.
Ennek ugye az a célja, hogy külső behatások, vagyis egy másik ember mozdulatai végezzék el mindazt, amitől a mozgás- és ingerszegény életmód következtében a test megkímélődik. Nyirokdrenázs, svédmasszázs, thaimasszázs, vagy akármi más: mindenképpen egy másik ember intim közelségét jelenti.
Ez pedig ne legyen férfi!
Nem csak azért, mert egyes keleti filozófiák szerint az azonos töltésű testek képtelen a harmonikus együttműködésre és azért sem, mert azok a hímek, akik férfiak masszázsával keresik a kenyerüket, nagyobb százalékban melegek, mint akik más foglalkozást választottak. Csupán arról van szó, hogy szubjektíve kiütéses lennék, ha egy férfi érne hozzám.
Legyen tehát nő.
Vagyis masszőz, ne pedig masszőr.
A nő pedig az én tapasztalataim szerint úgy 32-35 éves korban kezdődik, alatta nem beszélhetünk másról, mint kislány, csitri, bakfis, libuska.
Nem nagyon bírom a huszonéves, megélhetési kényszermasszőzöket, akiknek az emberismerete harmatos, felkészültsége és hozzáértése épp hogy kettes alá, tapasztalata nulla, odaadása pedig annál is kevesebb.
Nehezen hihető, hogy egy huszonéves kikamika (vagy plázacica) szereti úgy általában a férfitestet és adni akar saját magából is egy kicsit. Nem is volt még olyan, hogy egy csini ifjú masszőrhölgy úgy ért volna hozzám, hogy beleborzongtam. Idősebb, vagyis érett hölgyeknél annál többször előfordul az ilyen.
A szavak könnyen hazudhatnak, az érintés soha.
Az érzékenyebb kliens azonnal megérzi, ha a masszőz örömmel nyúl hozzá.
A legjobb masszázsokat eddig szinte kivétel nélkül negyvenes-ötvenes hölgyektől kaptam, akik már kicsit sem voltak elszállva maguktól, pontosan tudták a helyüket, ismerték a saját korlátaikat és erényeiket, egyenesben voltak azzal, amit az élettől kaptak és nem csak jó szolgáltatást akartak nyújtani, hanem a masszázzsal visszaigazolást kerestek a saját nőségükre is.
Hangsúlyozom, akkor is, amikor erotikáról, befejezésről, ilyesmiről szó sem esik.
Kapuzárási pánik?
Egész biztosan nem.
Csak az érett hölgyekben sokkal inkább benne van a készség, hogy ADNI akarjanak.
Jóval többet, mint amit egy masszázs jelent.
Éljenek az odaadó, érett nők!