Masszőrkereső

-

masszázshirdetés feladás itt

Lányokhoz jár a férjem?

2018-01-22

Kedves Nőtársak és Urak!

Gondban vagyok és tanácstalan, segítsetek nekem!  Ezt a masszázsoldalt még sosem olvastam eddig, de úgy általában sem szoktam kíváncsiskodni, az ilyen oldalak és témák nem érdekelnek igazán. Viszont szerintem most hasznos volt erre rátalálnom.

Nem gondolnám, hogy féltékeny vagyok, legalábbis a meglévő féltésem szerintem teljesen egészséges, csak tudni szeretném, hogy mi van idehaza. Akik itt irogatnak, talán rendszeresen veszik igénybe a masszőri szolgáltatásokat, ami ezek szerint nem mindig áll csak masszírozásból, most rájöttem. Én még sosem masszíroztam meg a férjem, a szónak abban az értelmében értve, amit a teljes masszázs jelent. Persze előfordult már, hogy fájt a nyaka mert elaludta, és akkor kicsit megnyomkodtam a vállizmait meg a nyakát, de úgy igazán sosem gyúrtam át a testét, nem is volt erre egyikőnknek sem igénye.
Az ő munkájának van köze az internethez, itthon a dolgozószobájába bezárkózik órákra, de ez eddig természetes volt nekem, nem is zavartam. Viszont ha én találok mindenfélét az interneten véletlenül, akkor biztos ő is, pláne készakarva. Tehát mi van, ha érdeklődik a masszőrnők iránt, neadjisten próbálkozik is velük, vagy jár hozzájuk? Honnan a fenéből lehetne ezt megtudnom? Csak nem fogok kérdezősködni meg szaglászni? Ha megkérdezem hogy hová megy, akkor mindig jól meg tudja válaszolni, de igazán ellenőrizni nem volt fontos eddig, viszont ki szeretném zárni ezt a lehetőséget és nyugalmat szeretnék háborgó gondolataimnak.

Ha masszázson volt, azt honnan tudom meg?
Illetve hogyan viselkedik egy férfi masszázs után?
Valami jellegzetessége van ennek?
Fáradt?
Bárgyú?
Éjjelre nem kell altatót bevennie?
Vagy mindennek az ellenkezője?
És az indokok!
Miket mondtok a társnak, hova mentek?
Szeretem őt, és a gondolattól féltékeny lettem, mert masszírozni én is tudhatnék, ha szólna.
Ezért jó női praktikákkal azt hiszem, hogy meg tudnám állítani a további látogatásait, de ehhez előbb ki kéne zárnom a megcsalás gondolatát. Tudnátok ötletet adni?

Ági